2013. október 22., kedd

látunk, hallunk és beszélünk

Ez is egy érdekes és új forma volt számunkra, hogy szétosztottunk benneteket. Mi úgy éreztük, működött. Az első csapattal, veletek nagyon érdekes volt a játék része a dolognak, mert annak ellenére, hogy néha egészen egyedi megoldásokat találtatok a kommunikálásra a nem hall-nem lát-nem beszél játékban, mégis tényleg magasan ti voltatok a leggyorsabbak és a legösszeszedettebbek ebben a játékban. Az első körben megnyilvánuló teljesítményt aztán nehéz volt überelni, de ez nem is volt elvárás, inkább csak azt mutatta, hogy mennyire vagyunk képesek,ha tényleg beletesszük magunkat egy helyzetbe, ha tényleg odafigyelünk a másikra. Jó volt veletek együtt dolgozni a többi helyzetben is, bár úgy éreztük, hogy ennél még tudnátok több aktivitást mutatni. Az mindig nagyon nehéz, ha az embernek egy számára új közösségben kell olyan rizikós feladatot elvállalnia, mint a "színészkedés" ráadásul úgy, hogy nincs is pontosan tisztázva mi lesz abban a jelenetben, amiben szereplek és valamennyire rajtam van az egész kis csapatomnak a felelőssége, hogy sikerül-e megvalósítani az általunk kitalált célokat. Ez tök nehéz, szerintem ezt tudjátok mind, de ügyesek voltatok benne és amennyire én éreztem tudtatok változást eredményezni. Ti hogy éreztétek magatokat ebben a helyzetben? Milyen volt az osztály feleként ott lenni? Milyen volt, hogy a Tanár Úr is részt vett ebben a játékban? Milyen volt őt látni ebben a helyzetben? Mivel kevés időnk volt visszajelezni, ezért ezekre a kérdésekre nem maradt időnk, de érdemes elgondolkodnotok rajta önmagatokban és ha van kedvetek, akkor meg is oszthatjátok velünk ezeket a tapasztalatokat.

Következő alkalommal, most csütörtökön kétszer annyian leszünk. Ez nagyon izgalmas lesz így, viszont az a hihetetlen figyelem és fókusz, amit a nem hall-nem lát-nem beszél játékban tanúsítottatok már nehezebben lesz megvalósítható. Pedig ez a játék az aprólékos figyelemről szól. Próbáljátok hozzátenni a részeteket, hogy jól együtt tudjunk működni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése