Mi tegnap nagyon büszkék voltunk magunkra, pedig nem is magunkra kellett volna, hanem rátok, amiért először sikerült végig csinálni mindent és még annál is többet, amit terveztünk. Biztosan mi is fejlődünk abban, hogy megértsük az egyes csoportok mit szeretnének, mire készek, mi motiválja őket, de nem a saját sikerünknek kell hogy megéljük ezt az alkalmat, hanem a ti kell, hogy a sajátotokként raktározzátok el.
Nem szeretek a felnőtt-gyerek kettősségben gondolkodni. Ezt úgy értem, hogy mindig idegesített, amikor gyerekként azt hallottam, hogy félig felnőttnek, meg kis felnőttnek neveztek a magukat felnőttnek gondolók vagy amikor már magamat felnőttnek hittem, hirtelen legyerekeztek. Szóval ezt nem szerettem, mert szerintem minden helyzetben annyira mást jelent gyereknek vagy felnőttnek lenni, minden helyzetben mást várnak el tőlünk, de minden helyzetben mi dönthetünk, hogy mik szeretnénk lenni. Amióta többet és rendszeresebben drámázom, folyton azt érzem, hogy a gyerekség és a felnőttség között csak egy nagyon vékony függöny van, ami ott van és elválasztja ezt a két nagyon másnak képzelt teret, de közben úgy libben ide-oda a legváratlanabb pillanatokban, mintha csak a képzeletünk szüleménye volna, mintha ott se lenne. Mindezt azért írom, mert veletek kapcsolatban pont az volt az érzésem, hogy ezen a határon álltok és olyan volt, mintha ezt az egész "gyermekfelnőttfelnőttgyermek" teret a legnagyobb magabiztossággal uralnátok. Tudtatok játszani, az első pillanattól kezdve, de felelősséget vállaltatok azokért a játékokért, amelyekben részt vettetek. Beleengedtétek magatokat a játékba és tettetek azért, hogy amit összehoztatok, abból tovább lehessen lépni. És figyeltetek egymásra, ez valami csodálatos volt.
Ugyanakkor egy valamit értenetek kell. Ez a tér és az idő a tietek, ti töltitek meg, amit mi hozunk az csak ürügy arra, hogy együtt gondolkodjunk olyan témákról, amik megérintenek titeket és amik előhozzák belőletek azt, hogy különbözőek vagytok, különbözően gondolkodtok és bár mindegyikőtök gondolata értékes önmagában, attól tudunk előbbre jutni, ha megosztjátok egymással, ha reflektáltok egymásra, és ha ugyanúgy figyeltek egymásra és egymás gondolataira, mint ahogyan azt a nem lát-nem hall-nem beszél játékban vagy a pár keresős játékban tettétek. Lehet egyet nem érteni, lehet vitatkozni, velünk is és egymással is.
Nagyon várjuk, hogy megint találkozzunk veletek és folytassuk a közös munkát együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése