Múlt héten csütörtökön voltunk nálatok egy második alkalommal. Őszinte leszek, tartottam ettől az alkalomtól. Attól féltem, hogy nem érdekel titeket ez a téma, mert már az első alkalommal is sokan voltatok, nem hallgattátok meg egymást, láthatóan nem érintett meg titeket az, amit hoztunk, ami persze szerintem egy teljesen jogos reakció, nem kell, hogy mindenkinek tetszen az, amit mi csinálunk. Ehhez képest nagyon meglepődtem, mégpedig pozitívan. Nagyon jó volt veletek együtt dolgozni. Nagyon aktívak voltatok, szuper volt, ahogy szárnyalt a fantáziátok az első kisjelenetezésnél, hogy hagytátok magatokat belemenni ezekbe a helyzetekbe, hogy közösen gondolkodtatok és úgy raktátok össze, amit szerettetek volna. Nekem ez igazi nagy élmény volt, hogy a mi erőszakos közbenjárásunk nélkül születtek jelenetek.
Az persze látszott, hogy nem szoktátok meg még ezt a színházas formát, nehéz volt hosszú ideig figyelni, egy helyben ülni, lekötni titeket. Viszont, amikor ti vehettetek részt, akkor elhangzottak a vélemények, nem kellett harapófogóval kihúzni belőletek, hogy mit gondoltok és még olyanok is beszéltek és ngyon aktívan részt vettek, akik az alkalom passzívabb pillanataiban úgy tűnt, nincsenek is jelen fejben, lélekben. Szerintem ez nagyon jó, hogy van bennetek aktivitás, hogy meg meritek osztani a gondolataitokat, amelyekkel nem feltétlenül értettünk vagy értettem mindig egyet, de ahhoz, hogy tudjunk beszélgetni, erre van a legnagyobb szükség. Számomra a legjobb pontja az egésznek az volt, amikor a Jonas-os jelenet feldolgozása kapcsán a lányokkal beszélgettünk. Rengeteg olyan szempontot hoztatok, amelyek korábban nem merültek fel. Például nagyon tetszett, hogy behoztatok a képbe egy olyan fogyatékos személyt, akit a fogyatékossága nem feltétlenül akadályoz abban, hogy megvédje magát, hogy felszólaljon a másik érdekében. Szerintem ez egy nagyon fontos szempontot és hozzáállást képvisel, hogy nem egy tárgyként kezelitek Jonast vagy más fogyatékos embertársaitokat, hanem valakiként, akinek vannak érzései, gondolatai még akkor is, ha azt nem tudja a mi számunkra hétköznapivá vált formában kifejezni vagy a másik tudomására juttatni. A másik nagy élmény az volt, ahogyan egyikőtök eljutott a "szembe köpöm-től" addig, hogy "higgadtan elmagyarázom neki, hogy miért ne beszéljen így". Mert persze érhető az indulat, érhető az agresszió, ami bennetek van, és szerintem ez valamilyen formában ki is fejezhető, mert nem jó elnyomni az ilyen érzéseket, de fontos azt is látni, hogy vannak olyan módok is, amelyek talán hatékonyabbak, hogy elérjük a célunkat.
Ami még egészen különleges volt ebben a beszélgetésben, hogy nagyon erősen megjelent Máté és Jonas szempontja. Hogy nem úgy kezeltétek ezt a helyzetet, amit kívülről meg kell valahogy oldani, aztán viszontlátásra, hanem igazán beleéltétek magatokat abba, hogy hogyan is érezheti magát Máté vagy Jonas ebben a helyzetben. Elhangzott egy olyan mondat, hogy "persze én is elmennék, biztos nem maradnék ott, hogy tovább szívassanak" és rögtön jött is rá a válasz, hogy "és akkor egész életedben menekülsz vagy mi?". És ígen, ez egy nagyon fontos ellentmondása ennek a jelenetnek, hogy az ember mennyire akar mindig kiállni az "ügyért" és mennyire akar csak egyszerűen úgy élni, mint az összes többi ember, attól hogy egy kicsit különbözik az átlagtól.
Köszönöm nektek a beszélgetést, meg az aktív részvételt! Írjatok, ha van még gondolatotok vagy úgy érzitek kimaradt valami ebből a bejegyzésből!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése